There's a lot of thing...

Igen, elég régóta nem írtam. Végül is, azt hittem, sínen van minden. Tévedtem. Sikerült felejtenem, aztán megint szerelmes lettem. Egyik gödörből a másikba... Megismerkedtünk, rengeteget beszélgettünk, hülyültünk, lógtunk együtt. Megszerettem. Nagyon. És olyan dolgokat tett, amitől bizakodni kezdtem. Aztán mindez egy napon megszűnt. Elhatároztam, hogy elmondom neki, mit érzek. Nem jutottam el odáig. Egy barátnőmtől kérdezett rá, hogy szeretem-e őt. És azt mondta, olyan vagyok neki, mintha a húga lennék. Egy világ omlott össze bennem. Csak ültem az ágyon, sírtam, és nem éreztem mást, mint ürességet. Visszhangzottak bennem a felismerés szavai.
Másnap is csak bőgtem. Szitkozódtam, sírtam, és tehetetlen voltam.
Harmadnap is ugyanaz volt a helyzet.
Negyedik nap magamhoz tértem. Én, hülye idióta, hagytam magam becsapni, és utána őrjöngök, sajnáltatom magam, miközben nem érek el vele semmit. Elhatároztam, hogy összeszedem magam, és elfelejtem.
Minden simán ment. Megpróbáltalak kiverni a fejemből. Sikerült is. Először fájt, és sokszor eszembe jutott. De már nem vagy számomra más, mint valaki, akit ismerek.

Inspiration *

 Mivel az előző hetek történései nagy hatással voltak rám, úgy döntöttem, gyűjtőmunkába kezdek inspiráció terén.Sok minden inspirál, sok mindent meg is tudok valósítani, de ahhoz, hogy komolyan vegyék a munkáimat, nekem is komolyan kell vennem őket. 

James Jean
Ha egy szóval kéne jellemeznem a munkásságát, azt mondanám beteg, vagy elvont. Nagyon tetszik, mind a technikája, az alkotásmódja, a tartalmak. Érdekes, és látványos munkák ezek.
http://www.jamesjean.com/work/2012/Talib+Kweli/1

Mike Maihack
Nagyon tetszenek a karakterei. Itt inkább ezek fogtak meg, mint a téma. Kicsit fantasy-s, képregényes, szuperhősös. Szóval, nekem bejön.:)
http://www.cowshell.com/

"Stuntkid"
Egyszerűen elképesztő munkái vannak! A szín, valamint érzelemvilága...hát erre egyszerűen nincsen szó! Annyira tetszik, hogy egy csomó helyen úgy ábrázolja az emberi testet, mint az üveget! Itt is vannak elvont munkák, őszintén szólva engem magával ragadott.
http://blog.stuntkid.com/?page_id=22


Egy kis zene hozzá:
Hollywood Undead - Been to Hell

Rest in peace...*

Milyen érzés az, amikor elveszítesz valakit? Mi marad utána? Mi tölti be az utána keletkezett űrt? Semmi. Csak üresség marad. És az emlékek.

Először fel sem fogtam. Egy csütörtök délután érkezett a telefonhívás. Bezárkóztam a mosdóba, hogy végighallgassam édesanyám mondandóját. Számítottam rá. Éreztem hogy baj van. Azonban mikor kiejtette azokat a szavakat, úgy érzem még most is, hogy nem jutottak el a tudatomig. A mai napig sem. Csak ültem, sírtam, és szólni sem tudtam. Tépte, marta a szívemet a fájdalom, és a levegő mintha kiszorult volna a tüdőmből. Hihetetlen. A nagypapám meghalt. Az egyetlen, édes drága papa, aki mellett felnőttem. Aki soha nem volt képes igazán haragudni rám. Aki mindig fel tudott vidítani, és aki a legrosszabb helyzetekből is a legjobbat emelte ki. Az én papám, aki három éve gyomorrákban szenvedett... Aki sohasem mutatta, ha fájdalmai voltak. Mindig azt akarta, hogy nekünk jó legyen. Majd csendben távozott a Mennyországba.

Üresség. Még mindig érzem, és mindig is érezni fogom, soha semmi nem fogja ezt az ürességet betölteni. Fájdalmas üresség ez. De az emlékek egy kicsit enyhítenek rajta...
Emlékszem, a papa mindig kormosszeműnek hívott, mert olyan sötét, szinte fekete szemeim voltak kiskoromban. A papa mindig megnevettetett minket. Minden ételhez kenyeret kínált, és mindig hülyéskedett.  Rengetegszer mentünk el sétálni, vagy kirándulni. Sokszor csinált nekem pecabotot, és a kanálisparton horgásztunk. Emlékszem, amikor szánkózni vitt, vagy biciklizni tanított. Amikor strandra vitt minket, vagy ellátogattunk valahová. Amikor odaült hozzánk a homokozó szélére, vagy a hintára. Amikor ugratta a mamát. Emlékszem, hogy rengeteget barkácsolt. Mindent el tudott készíteni, amire szüksége volt. Egy csomószor mi is segítettünk neki, vagy éppenséggel ő nekünk. Még most is látom, ahogy diót törtünk a garázs előtt, vagy barackot szedtünk. Sok-sok emlék. Mind a szívemben él, és soha nem fogom elfelejteni egyiket sem.

S ahogyan a temetésen állok, könnyes szemmel, összeroskadva a sok emlék súlyától, érzem hogy velünk van. Nem akartam utoljára látni a koporsóban fekve, pedig megnézhettem volna. Nem, nem akartam így emlékezni rá. Sápadtan, csontsoványan...holtan. Én mindig az én erőtől kicsattanó, napsütötte bőrű, jókedvű emberre szeretnék emlékezni, aki megtanított arra a sok dologra. Szeretnék örökre büszke maradni rá. Mert szeretem.

Nyugodj békében.

What the fuck....?

Na igen, az utóbbi időben reeeengeteg minden történt. És ez egyáltalán nem túlzás. Kezdjük azzal, hogy elköltöztünk Budaörse, a csendes kis falucskából a nyüzsgésbe. Tetszik a hely, el tudok menni csavarogni, ráadásul itt lakik a szobatársam is. Csak hát hiányzik pár ember. Annyi gondolat repked most a fejemben, hogy az hihetetlen. Ezt kéne csinálnom, azt kéne csinálnom, ez tök szar, az szomorú, egy döntés, és mégegy, hé, ez tök szuper, mégegy pozitívum, áh hagyjuk a fenébe, nem érdekel, óh de szeretem, ú de helyes, jézusom, ez velem történik?!, áh ezt nem hiszem el, úúristen!, hülye köcsög, mekkora egy bunkó!, jaj de aranyos, imádom, áh ez királyság, bazdmeg.
A papám nagyon rosszul van. Rákos. Aggódom érte. Azt mondta vigyázni fog ránk...Ilyenkor mit gondoljon az ember? 
Van A srác. Vagyok én. Van mégegy srác. A srác néha aranyos, néha bunkó, néha figyel rám, néha nem, néha oda jön, néha nem. A "mégegy" srác mindig aranyos, általában beszélgetünk, hülyéskedünk, és hát ja.  Én meg mostanra már egy idegroncs vagyok.

WHAT THE FUCK IS THIS SHIT?!

It's likeI'm walking on broken glass 
I wanna know but I don't wanna ask.

Good times, Bad times...~♥

Megint valami új. Hát igen, a sztori az, hogy elköltözöm. Nagyon furcsa lesz, meg kell szoknom majd, meg minden...A sulival semmi sem változik, maradok ott, kolesz, meg minden. Ez nem gáz. Csak egy gáz van. Úgymond meg kell válnom két jóbaráttól. Vagyis...hát asszem ez nem pontos kifejezés, mert nincs az az isten, amiért tőlük megválnék. Imádom őket! Nagyon fognak hiányozni. Folyton azt mondogatom magamnak, hogy nézzem a jó oldalát. Végülis találkozni így is nagyon sokszor fogunk...♥ Ez alap dolog. Ja és a pizsipartik sem maradnak ám el;) De lehet hogy kissé átmennek majd bulizós partykba:D Hát igen. Többé semmi sem lesz a régi. De nem szabad félnünk a változástól. Muszáj változtatni néha a dolgokon. És minden azért nem változik meg. A barátságunk örökké tart:) Bőgni fogoooook >_< Imádlak te hülye♥

Heartbeat...

Ez az egész egyre bonyolultabb. Tény és való, hogy igazán, és menthetetlenül szeretem. És nem tudom elfelejteni, egyszerűen lehetetlen. El sem tudom képzelni nélküle... De ő ezt úgysem érti... Nem tudja mennyire fáj. Nem gondolja, mennyire szeretném hogy szeressen. Nem érdekli, hány fiút utasítottam vissza miatta. Nem tudja, mennyire jól esik, mikor észrevesz, és odaint. Ahogy azt sem tudhatja, mennyire rossz, amikor nem teszi ezt. Csak szenvedek, csak szenvedek, és nem történik semmi. Miért vagyok még mindig olyan naiv, és hiszem azt, hogy egyszer talán még lehet ebből valami? Miért szeretem a sok tökéletes tulajdonságod mellett a hibáidat is? És más miért nem tud olyan hatással lenni rám, mint te?

Happy and sad, together and alone...♥

Te. Jó. Ég. A múlt csütörtök este volt életem legboldogabb napja. Eddig azt hittem hogy teljesen felesleges minden, semmi esélyem, úgy sem sikerülhet. És aznap kiderült, hogy tévedtem. Tudod milyen érzés az, mikor teljesen el vagy keseredve, aztán egyszercsak kiderül, hogy van esélyed, hogy nincs minden veszve? Hogy ott a fény az alagút végén. Csak erősnek kell lenned! Nagyon erősnek! De nem bánod, és boldog vagy. De egyben szomorú is, mert nem tudod hogy kezdj hozzá a dolgokhoz. Mikor már nem érzed magad magányosnak, a remény miatt, de egy kicsit mégis, mert valójában még mindig egyedül vagy. De legalább már nem vagy elveszve...